A fesztivál története
Székesfehérvár nemcsak a királyok városa, hanem a zenéé is. A múlt század eseményei is erről tesznek tanúbizonyságot, zenekedvelő egyletek, énekkarok, kamarakórusok, fúvós-, vonós, szimfonikus zenekarok garmada, melyek országos szinten sem maradtak ismeretlenek, némelyikük a mai napig aktívan tevékenykedik. A város neves szülötte Hermann László, a róla elnevezett zeneművészeti iskola tavaly ünnepelte fennállásának száz éves évfordulóját. A jazz zene sem maradhatott ki a város életéből, az Alba Regia Jazz Fesztivál 1967-től csaknem húsz éven át minden évben megrendezésre került, fehérvári jazz zenekarokból nem volt hiány. A jazz/könnyűzenei utánpótlásról manapság a bodajki székhelyű Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium, valamint a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszéke gondoskodik. A két intézmény összefogásának eredménye, hogy az utoljára 2000-ben, majd 2002-ben megrendezett Alba Regia Fesztivál, 2014 óta minden évben színesítheti a város zenei életét.